Biográfia
2011.02.27. 13:54
A zenekar 2000 májusában alakult Debrecenben, Autumn néven.
Az alapítók:
Sándor László [gitár, ének]
Sándor Mihály [gitár]
Czeglédi László [basszgitár]
Rózsa Nimród [dobok]
Zenénket kezdetben a lassabb harmóniák, melankólia és doomos hangulat jellemezték. Még ez év novemberében bemutatkoztunk a debreceni Shock-fesztivál keretein belül, ahol nem várt sikert arattunk. 2001 márciusában kiegészült a zenekar Fógel Tamás énekessel és Botos László kisegítő billentyűssel. Néhány koncert után sikerült eljutnunk a műfaj egyik legrangosabb rendezvényére, a Nightbreed fesztiválra (itt azóta már többször is megfordultunk), ahonnan igen jó visszajelzéseket kaptunk. Ezek után meg kellett válnunk Rózsa Nimród dobostól, aki sajnos egyéb elfoglaltságai miatt nem tudta folytatni a zenélést. Helyét Wágner István vette át, aki emberileg és zenészként is jó választásnak bizonyult. Az idő múlásával és a tagcserékkel zenénk jellege is változott, lendületesebbé s néhol agresszívebbé vált. Az alábbi bandákkal írhatnánk le az irányvonalat: Anathema, My Dying Bride, Katatonia, Opeth, Dark Tranquillity, In Flames, Amorphis, Therion.
2001-2003 között az ország szinte minden szegletében megfordultunk. Többek között játszottunk a debreceni Shock-fesztiválon, a Gothica fesztiválon, s egy alkalommal a floridai Deicide előzenekaraként léptünk színpadra. Kijutottunk Pozsonyba is, ahol felejthetetlen élményeket szereztünk. Időközben kiegészült a zenekar Bódi Attila gitárossal és a billentyűs Botos László helyét Sándor László gitáros vette át. Ezzel egyidőben megnőtt a billentyűs hangszer szerepe a zenében. 2004-ben elkészült első albumunk, On the Verge of Existence címmel, a Nail records gondozásában.
Az idő múlásával az együttesből távozott Fógel Tamás és Bódi Attila, s az immár négytagú zenekar úgy döntött, hogy Yourself néven folytatja tovább. A zene gyökere nem változott, azonban az egy gitárnak köszönhetően konkrétabbá vált, a szintetizátorok és a gitár felváltott dominanciája és párbeszéde jellemzi, izgalmas ritmusokkal alátámasztva. Második albumunk 2010-ben készült el, s az ...And We Trust címet kapta. Úgy döntöttünk, a teljes anyagot elérhetővé tesszük jelen honlapunkon.
|